Tudod-e mi a szeretet?
Tudunk-e szeretni attól függetlenül, hogy minket szeretnek-e vagy sem? S mi vagy milyen a Szeretet természet: érzés-e vagy szellemi állapot? Kezdjük az utóbbi kérdéssel!
A szeretettel kapcsolatos egyik közhiedelem, hogy a szeretet egy olyan érzés, mely jó esetben az emberrel együtt születik, s ezek a " szerencsés és áldott jó természetű " emberek azok, akik a többi ember elviselésére születtek! Nos ez abban az esetben lenne így, ha az ember természete állandó és megváltoztathatatlan lenne. Csakhogy!
Az emberi természet egyik sajátja a változás, változtatás képessége. Az ember lelke, vágyai felfelé is vonzhatják és akkor lelki emelkedés, fejlődés történik, de lefelé is zuhanhat, ha ösztönei, vágyai, gyengeségei eluralják. Az, hogy milyen anyagi, családi helyzetbe, történelmi korba születünk, nagyjából adott, bár ennek létrehozásában az ezoterikus tanok szerint aktív szerepünk van. Ezek az adottságok teszik ki életünk kereteit, sőt az események, melyek velünk történnek, ezen adottságból részben következnek.
Mégis van egy határtalanul nagy választási lehetőségünk: az, hogy hogyan reagálunk a minket érő eseményekre. Ez a szabad akarat legfontosabb jellemzője!
Hogyan látjuk, hogyan értékeljük a velünk vagy másokkal történő dolgokat, a " valóságot "? A személyes ( kis ) énünk szempontjából (egóból ), vagy a magasabb rendű, Isteni Énünk szerint? Jómagam az Isteni Én kifejezést jobban szeretem, mert a Magasabb-, vagy a Felsőbbrendű Én-t sikerült történelmileg lejáratni, és sokan bizonyos faji ill. születésbeli kiválasztottságra asszociálnak, ami nem felel meg a szellemi valóságnak. A magasabb vagy felsőbbrendű kifejezés kizárólag azt az állapotot illeti meg, mikor az ember az ösztönös vagy személyes énje által irányított szint fölé kerül, vagyis legyőzte alacsonyabb, ösztönök által diktált természetét.
Személyes énünk (egónk ) többnyire saját hasznát, hatalmát, érvényesülését keresi, törvénye a fizikai síkon való boldogságkeresés anyagi eszközökkel. Az ego bemegy a supermarketbe és a pénzéért minél több mindent akar kapni. A szeretet az ego szempontjából olyan deficites vállalkozás ( így aztán fel is számolja a működését előbb-utóbb ) ahol az ego rosszul jár. A szeretethez le kell mondani az egómról, énemről, és éntelenné, önzetlenné kell válnom!
Az adást, adakozást nem lehet kikényszeríteni, legyen szó anyagi, lelki vagy szellemi javakról. Az, aki önként ad és áldoz, örömét lelei az adásban! Az Isteni Én adni, árasztani, éltetni akar maga körül, akár a Nap, mely szórja aranyló sugarát mindenre és mindenkire. Az Isteni Én nem akarja megúszni az adást, mert már felismerte a szellemi törvényeket, elfogadva azokat jónak, és szeret adni. Az ego még nyüszítve fizet. Sajnálja, amit oda kell adnia, úgy érzi, kevesebb lesz, ha ad. Fogy a hatalma, nézi, hogy amit kiadott minél gyorsabban hogyan tudná visszaszerezni. Ragaszkodik, és legszívesebben mindent, és mindenkit magának megtartana. Ha az ember átéli azt, hogy szeret, ez örömmel tölti el, s már nem fontos, hogy viszontszeretik-e. " A szeretetnek elég a szeretet. " Idáig el lehet jutni belátással, de érezni és megcselekedni csak úgy tudjuk, ha a tudás és ismeretek megszerzése mellett és azzal egyidejűleg az érzelmi szintünket is megemeljük!
Az úton az ember sokféle próbával találkozik, a tudás, az intellektuális erő megszerzése csupán az első lépés. A kihívások között olyan feladatok is vannak, ahol csődöt mond a könyvből olvasott okosság, és szívvel, szívből kell reagálni. Ahhoz, hogy a tudás szívből jövő legyen, és ne csak okosság maradjon, érzékennyé kell válni a többi élőlény szenvedésére, arra, hogy közéjük tartozunk, a sorsunk egy! A valódi szellemiség soha nem áll elszakítva a rá jellemző érzésszinttől, hiszen a kettő egybetartozik!
Forrás: https://www.istenihangok.abbcenter.com