A párkapcsolat Symbolonja

HÚZZ EGY KÁRTYÁT

 

A párkapcsolat Symbolonja első ránézésre kártyajátéknak tűnik - pedig nem az. Annak, aki ezt a játékot kézbe veszi, komolyan kell gondolnia és tudnia kell, hogy mit tesz! Ez azt jelenti, hogy már korábban is gondolkodnia kellett az őt foglalkoztató témán, és most meg akarja érteni kérdésének hátterét.
 
A játék alapja ugyanis a következő:
Az életről és a szerelemről szóló kérdéseinkkel két síkon foglalkozhatunk. Szemügyre vehetjük a felszínüket, de megvizsgálhatjuk a mélyüket, tehát a hátterüket is. Felszínesen szemlélve, a kérdésre adott válasz a kérdező gondolkodásához igazodik - vagyis a kérdés feltevője eleve tudja, merre keresendő vagy milyen irányba mutat a felelet. Ez az, amire a kérdező a végén rávágja: "Mindjárt gondoltam!"
 
Csakhogy ez a játék nem ilyen. A kérdező nem használhatja a saját céljaira, és nem élhet vissza vele, ugyanis ez a játék nem tartja tiszteletben az elvárásokat. A kártya válaszát nem érdeklik a kérdező egójának szándékai, reményei vagy vágyai; arra derít fényt, ami a kérdés hátterében rejlik. Ez pedig sohasem kellemes.
 
A kártya rávilágít valamire, amit eddig homály fedett, s ezt gyakran olyan erővel teszi, hogy a kérdezőt egy pillanatra szinte el is vakítja. Ez a tudás ára! Csak így indulhat el valami a megszokott - és gyakran megrekedt - helyzetből... A lapok a fájdalmas valóságot mutatják meg - de éppen ez a valóság vezet el a gyógyuláshoz.
 
A kártya által javasolt megoldásokat nem szabad szó szerint érteni. Ezek csupán képek, szimbólumok. Olyan képek, amelyek a lélekben hatnak, és - ha komolyan veszik őket - még sokáig hatni is fognak. Olyan impulzusok, lökések, amelyek még napokig, hetekig, sőt, hónapokig is éreztetik a hatásukat. Senki ne várjon gyors megoldást. A kártya utat mutat, a lépéseket azonban mindenkinek önállóan kell megtennie.
 
Tehát aki a kártyát és a hozzá tartozó szöveget valóságnak hiszi, az egészen biztosan téved. Aki ezzel szemben olyan útmutatónak tekinti, amely valamilyen mögöttes tartalomra utal, az sok erőt meríthet belőle.
 
 
Forrás: www.dudus.hu